/Doktor Monoton és a Kamara mentálhigiénés terapeutáinak közös lelki gyakorlata/
(Odákovics)
Ismerem magam, te is, de nem
Beismerem, mitől lesz az én életem
Alászolgája szabadságvágynak
Szólj már, ha a polgár ura a jobbágynak
Hisz mindkettő csak szolganép,
Nagy folyók sodrásában úszó hordalék – néhol moslék
Máskülönben nem szólnék, ki mit vett, azt viszi haza
A pótlék mindig lett, ha megkövetelte a haza
Szabadság legyen veletek, munka
Veríték, aztán csak áldás
Ugye nem vagytok verebek? Hálás a vándor
Ha nem hasztalan kolbászol, a cél tettet arat
A siker ott lapul a kertek alatt
Ez az alaptábor a szabadság küszöbe
Most élsz csak, a mától
Ha forró, mondd, ütöd-e?
Ha forró, mondd, ütöd-e?
(pHLaT)
Te csak tedd meg, amit kell
Ne várj másra
Más nem szabadít fel
Haver, lásd be
Felül kell, hogy múld magad
Ki-ki, mint vet, úgy arat
Szerencse?!
Na, ne viccelj
Már
Te csak tedd meg, amit kell
Ne várj másra
Más nem szabadít fel
Haver, lásd be
Felül kell, hogy múld magad
Ki-ki, mint vet, úgy arat
Szerencse?!
Na, ne viccelj
Már
(Orion)
Letettem a fejem, de nem jön szememre álom
Inkább felültem az ágyban, és a füstöt inhalálom
Felültettek, vágom, mégis a folytatást várom
Túl sekély a vízszint, és túl sok itt a zátony
Bár nem szeretnék kikötni én a zártosztályon
A tudat óceánját mégis horgonnyal dobálom
Mámoros estéket megviselt másnapok váltják
Elvesztegetett idővel rendezem a számlát
Tévesztett érzék színezi ki a valóságot
Homályos képzelgés takarja az igazságot
Felébredni kéne, de már hívogat a mámor
Felül kell kerekedni a napi problémákon
És ha unalmas a lét, kéne pár színfolt még
Ha kiborult a pakk, ne rohanj porszívóért
A szenvedély, a függés kézenfogva járva
Ahány ajtót nyit meg, még annyit tart zárva
(pHLaT)
Te csak tedd meg, amit kell
Ne várj másra
Más nem szabadít fel
Haver, lásd be
Felül kell, hogy múld magad
Ki-ki, mint vet, úgy arat
Szerencse?!
Na, ne viccelj
Már
Te csak tedd meg, amit kell
Ne várj másra
Más nem szabadít fel
Haver, lásd be
Felül kell, hogy múld magad
Ki-ki, mint vet, úgy arat
Szerencse?!
Na, ne viccelj
Már
Nekem ez volt az álmom
Egész addig, míg egy nap már én sem hittem igazán, hogy megcsinálom
Ezután mint rossz érzés bolyongott bennem
Addig, hogy egy életre megtanulhattam, mit és hogyan nem
Nagy nehezen így rájöttem: ez a munkám
Az igazság, amiért – őszintén – a csillagokat lehazudnám
A párhuzamosok a végtelenben
Úgyis összefutnak mind, a középpontban, éppen benned, éppen bennem
Figyeld a törvényszerűségeket, mert általuk a működésbe láthatsz
Bárki is öltsön álruhát, hogy az időt abban töltse nálad
Te a meztelen valóságot látod
Szólj, hogy kár a gőzért, de jelezd, szép próbálkozás volt
Mire beesteledett
A tanítványok is mind megvilágosodtak: hiába várják a mestereket
Önerőből kell kitörj a körből
A tömegközéppontod ránt magával, nehogy még visszahőkölj
Félelmetesnek tűnik az éj, az út sötétje
A sofőr öntudatlan, így mégsem ülsz mögé be
Látod, sehol senki, és kint beesteledett
Egyszer már vezettél, indulj, én integetek neked
Te csak tedd meg, amit kell
Ne várj másra
Más nem szabadít fel
Haver, lásd be
Felül kell, hogy múld magad
Ki-ki, mint vet, úgy arat
Szerencse?!
Na, ne viccelj
Már
Te csak tedd meg, amit kell
Ne várj másra
Más nem szabadít fel
Haver, lásd be
Felül kell, hogy múld magad
Ki-ki, mint vet, úgy arat
Szerencse?!
Na, ne viccelj
Már
credits
from DOKTOR MONOTON II (2019),
released December 27, 2019
zene: pHLaT
szöveg: Odákovics, Orion, pHLaT
felvétel/mix: pHLaT
